ÓKN - Rendhagyó Kávéházi Esték Gregor Bernadettel

A Rendhagyó Kávéház Esték rendezvény az Ócsai Kulturális Napok keretén belül az Ócsai Polgári Kulturális Egyesület és az Egressy Gábor Szabadidőközpont közös szervezésében valósul meg. Az esemény 18 órakor kezdődik.
Az este vendége: Gregor Bernadett színésznő.
Aki kérdezi: Pappné Hajdu Katalin, az Ócsai Polgári Kulturális Egyesület elnöke
Gyermekkora óta élete szerves része a színház, pályaválasztásakor is a színészet volt az egyedüli alternatíva. Édesapja Gregor József operaénekes. Évekig játszott a Nemzeti Színházban, majd a Pesti Magyar Színházban. Több filmben és sorozatban is szerepelt. Jelenleg az Újszínházban, utazó színházakban és fellépésein csillogtatja meg tehetségét Budapesten és szerte az országban. Férjével, Szarvas Attilával közösen is fellépnek, hiszen nem csak a privát életben, de a színpadon is partnerek. Műsorukat igyekeztek sokszínűvé tenni, elhangzik benne vers, monológ, kabaré jelenet, valamint sanzon, musical és operett. Önálló műsoraiban hallhatóak Karády-dalok, kuplék, sanzonok. 
Beszélgessük egy csésze forró kávé vagy tea mellett!
A belépés díjtalan.